Címer és leírása


Kezdőlap










 
 

A képviselő-testület 1999. április 23-án hatályba lépett, a község címeréről, zászlójáról és azok használatának rendjéről szóló 7/1999.(IV.23.) rendeletével fogadta el a település jelképeit.
A község címere:

 

Álló, háromszögletű, kék színű katonai pajzs, amelynek alapját hatsornyi, ezüsttel fugázott, vörös színű téglákból álló rakás foglalja el; a kék mezőben (heraldikailag) jobbról arany kettős kereszt, balról koronás aranykígyó lebeg. A pajzs fölött vörös-arany-kék színű tekercs, rajta pedig kitárt szárnyú arany sas látható. A pajzs alatt egy szalag lebeg SERÉNYFALVA felirattal.
A címer megalkotása során, a heraldikai szempontok mellett alapvető feltétel volt, hogy tükrözze a település történelmi gyökereit, hagyományait és utaljon a jelenkorra.

 

Így a címerben a kettős kereszt a település régi jelképével azonos, a koronás kígyó pedig a községnek nevet adó birtokos családra, a Serényiekre utal, míg a téglákból rakott pajzsalap a legújabb idők ipari tevékenységére. Az oromdísz, a kitárt szárnyú sas a községnek a történeti Gömör vármegyéhez való tartozását szimbolizálja.

 


[VISSZA]