Emlékünnepség a "málenkij robotra" hurcoltak tiszteletére

2009. január 24-én, a 64. évvel ezelőtt, Szovjetunióba, kényszermunkára - málenkij robotra - hurcoltak emlékére szervezett ünnepséget Serényfalva Önkormányzata és a helyi római katolikus egyházközség.

10:00 órától a római katolikus templomban ünnepi szentmisén vettek részt a még élő elhurcoltak, a hozzátartozók, az önkormányzat vezetői, a község és a környező települések emlékező lakossága. A misét hat lelkipásztor celebrálta. Kiemelték a megbocsátás és az emlékezés fontosságát.

Ezt követően a községi Emlékműnél Szerna Csaba polgármester emlékezett meg, a II. világháború polgári áldozatairól, az elhurcoltakról. Beszédéből idézzük, 1945. történéseit:

"Néhány hónappal a II. világháború befejezése előtt , a harcmezőkön életüket vesztett katonák halálhíre után, újabb megrázkódtatás érte a településünkön élő lakosságot.

Oroszországba hurcoltak el kényszermunkára községünkből 52 főt, 1902-1927 között születetteket, melyből 21 nő és 31 férfi volt.

1945. január 23-án történt az emberek összegyűjtése, a helyi általános iskolába. Innen gyalogosan, fegyveres katonák kíséretében - Kazincbarcikán megállva - meneteltek Miskolcig.

A rendőrkapitányságon töltött néhány nap elteltével, a Gömöri pályaudvaron történt bevagonírozás után indultak az ismeretlenbe. Nem tudták hová, minek és mennyi időre? Két heti utazást követően érkeztek meg első állomás helyükre, ahol útjaik ketté váltak.

A lágerben, barakkokban szálláshelyeik elfoglalása után megkezdték kemény, fárasztó munkájukat. Primitív körülmények között bányákban dolgoztak, ami valójában egész kint tartózkodásuk ideje alatt állandósult.

A rendszeres megerőltető és nehéz fizikai munkához sajnos nagyon gyenge, kalóriaszegény táplálkozás társult, így ennek egyenes következménye volt a lassú, de folyamatos legyengülés, megbetegedés, melyet a gyógyszer és az orvosi ellátás hiánya még fokozott is.

Az itt szerzett betegségek nem múltak el nyomtalanul, egy életen át ezzel együtt kellett élniük. Sajnos tizenhárman már nem térhettek haza, hanem valahol Oroszországban, tömegsírban nyugszanak.

Ezen a napon emlékezni kívánunk a fronton elesettekre, a különböző lágerekben elhunytakra, vagy otthonukból ártatlanul, politikai, vallási és egyéb okokból elhurcoltakra; de emlékezni kívánunk a háború alatt életüket vesztett civilekre, sőt azokra is akiknek az elmúlt időszak alatt nem adatott meg, a csendes, nyugodt, emberhez méltó halál és az ismert sírhelyen való megnyugvás."

Az emlékünnepség az áldozatok emléktáblájának koszorúzásával, a Szózat dallamaival zárult.